Uralni a bennünk lévő energiákat a legnagyobb Mágusi cselekedet  ☯︎  / Kovács Erika oldala /         

Minél közelebb kerülsz a bölcsesség állapotához, annál kevésbé érzed, hogy szavakban kéne kifejezned magad. 

Az alábbi linken olvashatjátok írásaimat : 

 Gondolataim írásban 

Nem vagyok egy nagy író típus , de mint mindenkinek, így Nekem is vannak gondolataim , érzéseim , tapasztalásaim , melyeket szívesen osztok meg másokkal. Olykor melankolikusak , máskor hevesek , attól függően éppen mi érintett meg. Egy biztos, az asztrológia ilyen vagy olyan formában de megjelenik írásaiban. 

2016-tól léptem egy olyan útra , amiről akkor még fogalmam sem volt hova vezet majd igazán. Önismeretnek hívják. A válásom előtti kaotikus belső világom hívott erre az útra, melynek első állomása a kínai asztrológia volt. Éreztem valami nincs rendben, pontosan nem tudtam mi, de azt igen keresek valamit. Már az első óra meghallgatása valami felszabadító érzés volt, valami ott meghasadt bennem és végleg ebbe az irányba állított.  Nem volt visszaút , bár a végét még nem láttam. Aztán a többi már jött magától. Beiratkoztam egy természetgyógyászat képző iskolába, megismerkedtem a reflexológia elméleti majd gyakorlati részeivel, ezt követte a gyógynövények varázslatos világába való betekintés. Felelevenedtek bennem a 2007-ben szerzett és mélyen fiókba eldugott kozmetikus végzettségem által tanult masszázs és szépség titkai. Majd jött a mélyebb önismeret felé vezető kikerülhetetlen út, a relaxáció és meditáció napi gyakorlása, ami tovább vitt a mantrák és a jóga világába. Végül rávettem magam , hogy a reflexológia talpmasszázs iskoláját is elvégezem és tény először életemben ( 50-en túl ) valóban korfontzónámon kívülre kerültem, ami a vizsga és ezzel járó gyomorideget illeti. Itt jöttem rá , hogy minél inkább haladunk a korral előre, annál inkább szűkül az a zóna amibe még szívesen beleengedjük magunkat. Közben az asztrozófia tanulmányaim is javában tartottak még, és ha belső istenem is úgy akarja jövőre ebből is levizsgázom, nem mintha egy papír számítani. Legalábbis Nekem nem. Sokkal , de sokkal fontosabbak tartom a tapasztalást ! 

Egyszóval 2016-tól írogatok előrejelzéseket, az utam során átélt tapasztalásokról , tanultakról. Eleinte nagy lelkesedéssel fogtam bele, mint aki megváltja majd a világot, hát mára ez alább hagyott és minőségileg is sokat változott. Időrendi sorrendben olvasva őket, ma már tisztán látszik az a változás , amin belsőleg áthaladtam....  

 Kellemes olvasást ! 

Testi, Lelki kényeztetés - Csak Nőknek !  


      Szeretem az érintés finom mozdulatait. Ez egy varázslatos folyamat, amit csak testi formában tud a lélek megtapasztalni. Az érintés által létrejön egy energiatér és megteremtődik a bizalom. Az érintés egyik formája a masszázs. A masszázs minden esetben bizalomról szól, ahol feltétel nélkül megbízom a másikban. Bízom abban, hogy az érintésem gyógyító hatású és a Vendég bízik abban, hogy testét jó kezekbe helyezte egy időre. Közösen bízunk egymásban és abban, hogy sikerül a  masszázs idejére egy kellemes, nyugodt energiateret együtt megalkotnunk. Ebben a térben pedig megtörténik a csoda, a test sejt szinten újraértelmezi magát, felfrissül és elindul a szervezet öngyógyító folyamata.  Illatos és hatóanyagos krémek hatása segít még élvezetesebbé tenni ezt a folyamatot. 

Szalonomban minden esetben egy Vendég van jelen , ez mindkettőn érdeke. Masszázs csak meghitt, csendes , nyugalmas légkörben lehet teljes.  

Egy relaxáció méltó befejezése lehet minden masszázsnak, amikor a test mellett a lelket is nyugalmi állapotba hozzuk.  

Tapasztald meg , hisz tapasztalás nélkül nincs bizonyosság.  

Az alábbi  linken megtalálod a bővebb információkat. 

Szeretettel várlak Téged is! 

Kínai asztrológia , Asztrozófia 

      Saját keresési utam 2025-ben az ajurvédikus asztrológiához vezetett. Igazából fogalmam se volt miért érzek hívást, ennyi keresés után mi új jöhet még ?- tettem fel a kérdést magamnak, viszont engedtem a hívásnak. Jó döntés volt! 

A konzultációból egy mondat nagyon megmaradt, amin az elmúlt pár napban sokat gondolkodtam. 

A mondat így szólt : " Bármit csinálsz ne elméből , hanem szívből tedd " Ez a Te Dharmád ! 

Dharma = élet igazság, élet küldetés 

Sokszor szembe jött már ez a mondat velem, de úgy tűnik csak most érett meg igazán a jelentése bennem. Hisz eddig is szívvel csináltam mindent, ám de előtte elmével raktam össze a célhoz vezető út lépéseit. 

Micsoda rendező az univerzum, az egymásra épülő energia körforgása által előbb utóbb minden olyan kapu kitárul ami, tapasztalásokon keresztül , megértésen át tovabillent az adott élethelyzetünkön. Ennek köszönhetően született meg ez az új oldal is és íródott át bennem  az asztrológia segítségnyújtáshoz fűzött elsősorban saját magamhoz mért elvárásom. Jelenleg nem vállalok elemzéseket. Egy korábbi posztomban már írtam arról is miért nem tartom helyénvalónak az általános előrejelzéseket sem. Viszont tény, segítség ezen a téren is szükséges.  Ízlelgettem a most beérett dolgokat, de már nem elméből szeretném összerakni mindazt, amit erről gondolok hanem, szívemből. Úgy szeretnék segítséget adni ezen a téren, ahogy ÉN azt igazságos küldetésnek érzek. 

  • Az univerzális törvényeket minden esetben igyekeznünk kell betartani / Tapasz- önfegyelem törvénye/ 
  • Az univerzális tudással nem élhetünk vissza /Áhimsá-nem ártás törvénye/
  • A tudásunkat kellő alázattal adjuk tovább, hisz nem tarthatjuk meg csak magunknak /Aparigraha- nem birtoklás törvénye/
  • A segítség nyújtás nem lehet csak a haszonszerzés eszköze /Asztéjá- nem lopás törvénye/
  • A segítség nyújtás értékét a Szantosa - megelégedettség törvénye alapján szabhatjuk meg.
  • A magasabb minőség felé vezető úton fontos, hogy folyamatosan képezzük magunkat /Szvadjaja- folyamatos önképzés törvénye/
  • A saját utunk célja, hogy önmagunkkal sikerüljön szembenézni, ehhez pedig szükséges megtanulnunk uralni az elménket/ Brahmacsarja - önmegtartóztatás törvénye/ 
  • Az elme uralása vezet el a gondolataink, érzelmeink sikeres átírásához. Karmánkat ezzel tudjuk megváltoztatni / Szaucsa - tisztaság törvénye/  
  • Létezésünk minden pillanatában gondolataink , tettünk és szavaink a magunk igazságát kell, hogy tükrözze. Ezt hívjuk ön azonos létezésnek / Satya - igazsághoz való hűség törvénye/ 

  • Áldás kísérje utunkat. Szeretettel Erika 

Erre a gombra kattintva tudsz Nálam kínai asztrológia és asztrozófia által segítséget kérni. 

A tudás Mindenkié

        Régóta érik bennem, hogy valamilyen formában mindazt a tapasztalást és tudást átadjam azoknak, akiket ez érdekel. Talán most érett meg az idő, hogy ezen mélyebben dolgozzam. 

Itt találod majd mindazt a tudást, amit eddig megtanultam, megtapasztaltam. Ez most még szerkesztés alatt, de ahogy időm és szellemi vezérlőm terel, tölteni fogom fel az anyagokat.

Elöljáróban az érintett témák : 
 
  •       minden, ami asztrológia  ( kínai , nyugati , csillagüzenetek , 5 elem tana ) 
  •       meditáció , jóga , mantrák 
  •       gyógynövények az egészség tükrében 
  •       ajánlott könyvek ( amik az én fejlődési utamon segítségemre voltak )  
  •       minden egyéb tapasztalat megosztás, ami hasznos lehet bárkinek 

Áldás kísérje utunkat , Szeretettel Erika 

Referenciák

         Itt kéne ömlengéseket posztolnom, amit mások írtak rólam . Sajnos vagy sem, nem szeretem az ilyesmit , ennek ellenére ha már az oldal készítésekor van egy ilyen hely, hát kitöltöm számomra azon fontos emberek véleményével akiknek a szavára adok. Vannak még páran, de nincs tőlük publikus írásom, nem gyűjtöm ezeket. 

Ami valóban fontos Nekem, az a tapasztalás által megszerzett saját élmény, s ha Valakit a saját tapasztalata hozza vissza hozzám az lesz az igazi referenciám. 

2016- Sorsesszencia-Kovács Erika - minden jog fenntartva- 

Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el